2013. január 17., csütörtök

~Chapter Two~

 Hét ágra sütött a nap ... az álmaimban. Sajnos a zord valóságban zuhogott az eső. Ma megyek ebbe a suliba utoljára. Holnaptól ugyanis London utcáit koptatom. Nehezen kikászálódtam az ágyból. Felvettem az egyenruhám. 
- Jó reggelt! - puszilt homlokom a nagyi.
Mivel nem volt nálam jegyzettömböm így csak bólintottam. Leültem az asztalhoz.
- Napsugaram. - jött be apu miközben kötötte a nyakkendőjét. - Kész vagy?
Felálltam az asztaltól és (ismét) bólintottam. .
- Hozd a cuccod. 
Felmentem a szobámba. Előkerítettem a jegyzettömböm, vállamra kaptam a táskám. 
" Mehetünk. "
- Szia, kicsim. - ölelt meg nagyi.
Komolyan úgy csinál, mintha ma utaznék el. Beültünk a kocsiba, de mielőtt elindultunk volna apa beszélni akart velem:
- Holnap elhagyod a családi fészket. 
" Ugyan apa, nem örökre! "
- Félév hosszú idő! Még csak tizenöt éves vagy. Biztos, hogy készen állsz erre?
Tényleg készen állok erre? Magam sem tudom. Mindenesetre hatalmas lehetőséget kaptam és nem akarom elpasszolni másnak. 
- A kicsikém felnőtt! - sóhajtott apa.
" Azért nem vagyok olyan nagy. "
Mindig próbálom jobb kedvre virítani. Mostanában, ha az életkorom kerül terítékre mindig elszontyolodik. Ilyenkor általában az ölébe ülök ám most a biztonsági öv megakadályozza. Apa elindította az autót. Biztos most gondolkozik a múlton. Én nem akarok sokat rágódni a dolgokon. A rádión keresgéltem valami normális mikor is a Radio1 - on elkezdődött a Sztárok Rivaldafényben:
Liam Payne single!
Bizony jól hallottátok Directionerek Liam Payne kiadta az útját a gyönyörű táncosnak Danielle Peazer - nek. Még 2010 - ben ismerkedtek meg mikor Liam az x - factorban szerepelt. Rengeteg rajongó szerette a Payzer párost ám sokkal többen máglyára dobták volna a titokzatosan szeszi táncoslányt. Liam többször felhívta a rajongók figyelmét, hogy ne bántsák őt amiatt, mert szerelmes. Mindhiába. A lánynál akkor telt be a pohár mikor egy (újabb) halálos fenyegetést kapott. Titkos forrásaink szerint Liam vetett végett a kapcsolatnak.  Nem akarta több bántalmazásnak - még, ha azok szóbeliek is - kitenni. Örökre barátok maradunk. - nyilatkozta Liam.

Oké ... Ez meglepett. A minap még arról nyilatkoztak, hogy mekkora a szerelem köztük. Hogy az igazat megmondjam cseppet sem érdekel Danielle, mert én nem őt szeretem. Kizárólag a fiúkat. Ettől függetlenül biztos, hogy nem küldenék neki megbántó üzeneteket.
- Vigyázz magamra nagylány! - szólalt meg apu.
" Szeretlek! "
Átöleltem.
- Én is! - nyitotta ki az ajtót.
Befutottam az iskolába, na nem azért mert annyira szeretem, hanem az eső miatt. Első órám rajz. A terembe érve elfoglaltam a szokásos helyemet: a leghátsó padban. Úgy látszik az osztálytársaimhoz is eljutott a hír. Szinte sírnak, hogy nincs többé Payzer. Álszentek. Lehajtottam a fejem a padra.
- Molly drága, hosszú volt az éjszaka? - ütötte meg a fülemet egy nyávogós hang. Ki egyenesedtem. Christina előttem ülte és bambán vigyorgott. Két pulikutyája a mellettem lévő padon ültek keresztbe tett lábakkal. 
" Nem annyira, mint a te póthajad. "
- Na ide figyelj te kis kígyó ... - nem engedtem, hogy folytassa, felemeltem a kezem, hogy hozzá szeretnék szólni. - Mi van?
" Christina, már három éve ismerjük egymást ideje lenne megtanulnod a nevem. "
- Tanulja meg a halál. 
Semmi kétség jobb, ha elhúzok innen egy kis időre. Christina látta, hogy nem fogok válaszolni így nevetve távozott / távoztak. Majd meglátjuk ki nevet a végén. Különben is mire vág fel ennyire? Arra, hogy az apja egy strici? Jó ez nem igaz. Csak én nevezem így, mert olyan a kinézete. Apám nem ért velem egyet szerinte igenis rendes ember. Nagyi pedig meg van győződve arról, hogy pedofil. Nem egyszer hallottam olyan történeteket, hogy a rendes Mr. Kalavari kikezdett Jessy - vel. Bejött Mr. Brighton és elkezdődött a tanóra.

~✿~✿~✿~✿~✿~
- Milyen volt a suli? - kérdezte nagyi amint beléptem a házba.
Kivettem a táskámból egy A4 - es lapot és rá írtam hatalmas betűkkel a válaszom:
" SZAR "
- Akkor jó. - vonta meg a vállát majd kiment. 
Most mi van? Egyáltalán látta, hogy mit írtam? Mindegy, fogjuk az öregedésre. Úgy döntöttem, hogy inkább hagyom a vacsorát. Felmentem a fürdőbe lezuhanyoztam majd lefeküdtem. Holnap hosszú napom lesz.

 Elmúlt a nagy önbizalmam. Ahogy felkeltem a sírás keringetett. Mit fogok én ott kezdeni? A félelem annyira úrrá lett rajtam, hogy kidobtam a taccsot.
- Kicsim minden rendben? - kopogott apu a fürdő ajtaján.
Most mit vár? Nem fogok válaszolni mivel nem tudok. Kiöblítettem a számat, kinyitottam az ajtót. Apám megrökönyödött arcával találtam szembe magam. Erőtlenül elmosolyodtam, kikerülve visszamentem a szobámba. A suliban már becsengettek én pedig összeszedtem a cuccaimat és várom az indulást. Ismét kopogtattak. 
- Indulnunk kell! - utasított apu. 
" Pillanat és megyek. "
Bólintott és eltűnt. Utoljára körbenéztem a szobámba. Félévig nem fogom látni. Mély levegőt vettem és apám után mentem. 
- Nos, akkor vigyázz magadra. - ölelt át nagyi szipogva. - Hamar elmegy ez a pár hónap. 
" Szeretlek. "
Nem tudott megszólalni csak magához vont. 
- Most már tényleg indulnunk kell. - fogta meg a vállam apám.
Letöröltem a könnyeket mamám arcáról majd beültem a kocsiba. Apu elindította  pár másodpercen belül a repülőtér felé hajtottunk.  Egész úton csöndben voltunk. Végig a torkomban dobogott a szívem, mintha kivégezni vinnének. A reptérhez érve apa úriember módjára kinyitotta nekem az ajtót. Kivette a csomagtartóból a bőröndöket. Megakartam ragadni az egyiket, de apu gyorsabb volt nálam. Beérve a terminálba felpillantottam a menetrendre. Kemény húsz percem maradt. 
- Kicsim. - szólt aggódó hangján apám. - Minden nap jelezd, hogy minden rendben van vele! Mo, könyörgöm vigyázz magadra! - lábadt könnybe a szeme.
" Bízz bennem. Tudod, hogy nem esik semmi bántódásom. Nem Afganisztánba megyek! "
 - Tudom én. - szipogta. - Akkor júniusban találkozzunk ...

2013. január 5., szombat

~Chapter One~



 Általában a bemutatkozással szokták kezdeni mivel én nem szeretek különbözni másoktól, hiszen így is elég különcnek gondolnak én is azzal kezdem. A nevem Molly Chalmers tizenöt éves vagyok. Angliában élek már vagy tíz éve. New Jerseyből költöztünk Manchesterbe amikor én még csak öt éves voltam. Apukám építészmérnökként dolgozik egy cégnél. Amúgy ő az az ember aki miatt érdemes felkelni. Igazi túlélő típus. Akármilyen akadály is gördüljön elé ő mindig tudja hogyan jusson ki a kalamajkából. Bár rá ütöttem volna! De nem, anyám génjeit cipelem. Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne utáljam azért mert elhagyott minket, de ez egy lehetetlen küldetés számomra. Nem tudom megérteni a gondolkodását. 
 Inkább beszéljünk vidámabb dolgokról. A nagyim velünk lakik. Nekem olyan mintha az anyukám lenne. Mindenre megtanít. Egy kicsit régimódi felfogása van, de én így szeretem. Az ember azt gondolná, hogy ha egy Katolikus iskolába jár az ember lánya akkor minden baj elkerüli.Ez téves.Én vagyok az élő példa rá. Ugyan olyan mint akármelyik gimnázium. Vannak azok akik mindenki felett uralkodnak és vannak azok akik félénken meghúzódnak a sarokban. Christina Kavalari maga az ördög, két csatlósával úgy keveri a port maga körül, mint egy kisebb fajta tornádó. Ha csak egyszer az útjába állsz, annyi neked. Megkeseríti az iskolában töltött - így sem szép - éveidet. Én igazán a bögyében vagyok. Csak, hogy értsétek mért elmagyarázom röviden:

  ,, Nyár végén az új osztályfőnököm egy elő - elő osztálybulit tervezett. Persze Christina önkéntesen vállalta a megszervezését, ami nem mellesleg a házukban volt. Aznap este elég rosszul éreztem magam, semmi kedvem nem volt egy rakás táncikáló tinilány társaságát élvezni. De a nagymamám erősködött . Meg volt róla győződve arról, hogy ha nem megyek el akkor soha nem lesznek barátaim. Én okos pedig hallgattam rá. A buli egy órája mehetett amikor Jessy - Christina egyik bálványozója oda jött hozzám és faggatózni kezdett. És itt kezdődött a kalamajka. Mivel én már elég régóta egy szót sem szóltam senkihez ( és most sem akartam megtörni) így elég nehéz volt vele tudatni, hogy szálljon le rólam. Persze Jessy ezt nem vette jó néven így szólt Jennetnek aki pedig a méh királynőnek.
 - Te milyen ruhában vagy? - nevetett ki Jennet.
Már megszoktam, hogy így állnak hozzám az emberek.Végig néztem magamon  egy egyszerű piros csőszárú nadrág volt rajtam és egy fehér pillangó mintás póló. Talán a koromhoz nem illő ruházatot választottam, de hát nekem így kényelmes. Körbetekintettem, az összes lányon koktél ruha volt. Megvontam a  vállam és vártam a következő kérdést. 
 - Mond csak te süket vagy? - vonta fel a szemöldökét Jessy. 
 - Tudsz szájról olvasni? - kérdezte erősen gesztikulálva Jennet.
Beletúrtam a nadrág zsebembe és elővettem a telefonom majd bepötyögtem a tényt.
 - Szóval néma vagy? - lépett oda hozzám Christina. - Ide figyelj cicám jobb lesz, ha most te haza mész. Ez a buli nem Néma Bob - hoz hasonló kislányoknak való.
Elérkeztünk ahhoz a ponthoz amit legszívesebben kitörölnék az emlékezetemből. Annyira fel voltam dúlva, hogy nem tudtam uralkodni magamon. Még sosem voltam olyan állapotban mint akkor. Láttam, hogy Christina még valamit mond és a sleppje nevetett, de hallani nem hallottam. A hátam mögött volt a bár pult azon pedig a puncsos tál. Szép - lilás rózsaszín lötty benne pedig a merőkanál. Arra gondoltam. ha szavakkal nem tudom elmondani mit érzek akkor megmutatom neki. Szinte a tálig repültem (nem, nem ittam redbullt).
 - Figyeljetek a kis Néma Bob kiakar szolgálni. Nem kérek puncsot. - nevetett és hátat fordított nekem.
Kapva kaptam az alkalmon és mind a nyakába borítottam."

Nem vagyok erre a tettemre büszke, de megtörtént és én nem fordíthatom vissza. Azóta mindenki Néma Bobnak nevez. Ezek ellenére mégis van azért jó dolog abban, hogy én a Katolikus Leány Gimnáziumba járok. Még pedig az, hogy minden évben cserediák programban vesznek részt azon kivételes tanulók akik valamilyen tantárgyból kiemelkedőek.






~✿~✿~✿~✿~✿~
 - Ms. Chalmerst kérem az igazgatói irodába. - szólt a hangos bemondón feltehetőleg Mrs. Klinton az igazgató helyettes.
Mint aki betojt úgy mentem el a tanári asztalig. Pedig nem kell félnem a történelem tanáromtól, mert ő rettentően aranyos a maga szokatlan stílusától eltérően. 
 - Nyugodtan menjen ... - mosolygott. - Majd valamelyik társától elkéri a jegyzeteket. Ó, és tessék itt az igazoló papír.
Az iskolámban szeretik a rendet ezért is találták ki azt, hogy minden tanítás közben a felsőbb évesek járkáljanak a folyosókon, így feltudják térképezni azokat a cserfes lányokat akik tanítás helyett a plázában töltik szánalomra méltó idejüket. Akiket elkaptak ... azokkal nem tudom mit kezdenek. hisz én még soha egyetlen órát nem hiányoztam. Megfogtam tehát a papírt majd azzal a tudattal, hogy a következő órán tuti, hogy karót kapok mivel egyik osztálytársnőm nem lenne olyan kedves, hogy kölcsön adja a jegyzetét mentem ki a teremből. A hosszú folyosók most üresen kongtak. Sehol egy ügyeletes sehol egy tanár. Mindegy legalább így könnyebb. Sz igazgatói előtt mély levegőt vettem, és bekopogtam.
 - Jöjjön csak Ms. Chalmers. - halottam Mrs. Lee az igazgató nő hangját.
Amint beléptem észre vettem a nagymamám és az apukám. Kérdően kikerekítettem a szemem. Ők csak mosolyogtak. Leültem az igazgatóval szembe. 
 - Utána néztem az átlagának. - szólalt meg. - Amint az eredmények is mutatják ön nagyon jó tanuló. Ugyebár tisztában van azzal, hogy aki az elvárásainkat teljesíti esélyt kaphat egy jobb iskolába cserediákként bejutni. Mivel tudjuk, hogy ön nem igen .... nem beszédes így a választásunk egy közeli helyre esett. Londonba megy. Hatalmas ugrás lesz magának hiszen a Jogi Egyetemre fog bekerülni, mint előkészítős diák. A szülei beleegyeztek abba, hogy elmenjen, már csak a maga döntését várjuk.
Egyből apu felé kaptam a fejem. Ő biztatóan rám mosolygott. Az lesz a legjobb, ha egy kis időre itt hagyom Manchestert. Az íróasztalon volt egy tömb ráfirkantottam a válaszom.
 - Ez remek hír! Két napja van hogy mindent elrendezzen. Örülök, hogy belemet. - fogott velem kezet.

 - Annyira büszke vagyok rád! Az én kis unokám önállósodik. - puszilta meg a homlokom nagyi miközben az orosz krém tortát díszítettem. - Én mindig mondtam, hogy te különleges lány vagy. Erre tessék tizenöt évesen egyetemre mész.
Rámosolyogtam, megtöröltem a krémes kezem.


,, Nagyi csak előkészítő! "

 - Ugyan, azt csak képletesen jegyezte meg az igazgató. - legyintett. - Mikor még nem voltál a szobában azt is mondta, hogy te más vagy mint a többiek mert ...
Nem engedtem, hogy befejezze felemeltem a kezem jelezve, hogy hozzá szeretnék valamit fűzni:

,, Mrs. Lee azért tart különcnek mert nem beszélek. nem pedig azért, mert annyira tehetségesnek tart. "

 - Molly, ez ellen tehetsz. Szólalj meg és akkor nem leszel az a lány aki egy szót sem szól senkihez.
Vágtam egy ,, szóval ez a helyzet'' arcot majd felrohantam a szobámba. Nem kell ahhoz beszélnem, hogy megértessem a külvilággal, hogy nem érdekel ki mit gondol rólam. Mint már említettem az évek során megedződtem. Persze nem azt mondom, hogy nem esne jól egy kis együtt érzés. Az ágyamra dőlve eszembe jutott valami. Mindenki a falára ragasztja kedvenc képét, poszterét- ahogy én is-, de most változtatunk. 
 Felálltam, az íróasztal felett volt egy álló One Direction poszterem. Leszedtem a falról, kivettem a fiókból a celluszott. Megfogtam a széket rá állítottam az ágyamra majd óvatosan a plafonra ragasztottam. Mikor végeztem lesöpörtem mindent az ágyról majd ismét hanyatt feküdtem. Mosolyogva nézett vissza rám az öt álom pasim. Annak a tudatánál fogva aludtam el, hogy hamarosan találkozhatok velük. Ha a sors is úgy akarja!...


2013. január 4., péntek

~Prologue~


  Minden próbálkozásunk, hogy ürügyet találjunk hiába való volt. Szerelmünk hatalmas az elme nem fogja csak egy szempillantás alatt elnyomni, hogyha a szívünkben szüntelenül ég a vágy. A vágy ami eltompít minden más érzést. Vágyok az érintésére, a csókjaira, férfiasan öblös hangjára, közelségére. Nem tehetek semmit ... Többet nem lehetek vele. Manchester hatalmas számtalan búvóhellyel megáldva, rengeteg látnivalóval csak egy a baj közel van Londonhoz ... Londonhoz és HOZZÁ! Mintha évek teltek volna el mióta láttam pedig csak pár haszontalan hónap. Közel fél évet tölthettem mellette. Ez a fél év maga volt a paradicsom. Soha nem gondoltam volna, hogy ő fogja megtörni a jeget ... Miatta fogok kilépni a komfort zónámból vagy, hogy ő általa ismerem meg az igaz szerelmet. Annyi emléket hordozok jókat és rosszakat is egyaránt. De már csak az emlékezetemben és a szívemben hordozhatom a szerelmünk darabjait. Hiszen világosan megmondta nem lehetünk együtt ... legalábbis botrány nélkül nem. Márpedig, ha a mi kapcsolatunk kitudódott volna oda a szépe felépített karrierének, hiszen mindenki csalfának nevezte volna engem pedig lotyónak. És igazuk is lenne mivel tudtam, tudtam hogy barátnője van ... De nem bánom, mert tiszta szívből szeretem! ...